Írország Bekóstoló – Dél és Nyugat

Történelem előtti dolmenek és festékszóróval megjelölt birkák, hajózás, lovaskocsizás, vacsora ír whiskey és élő zene mellett, kastélyok, kolostorok, ragyogóan zöld táj – megannyi csoda vár, ha velem tartasz 🙂

Miért pont Bekóstoló?

Az Írország Bekóstoló túra 5 nap, 4 éjszaka, három teljes és egy fél napnyi programmal.

Akkor ajánlom,

  • ha ez lesz az első utad Írországba, és még nem tudod, tetszeni fog-e (igen, tetszeni fog 😉), vagy
  • ha már jártál Írországban korábban, de ezeket a helyeket még nem ismered, vagy
  • ha vágysz Írországba, de az időd vagy a pénzed nem engedi, hogy hosszabb időt tölts itt.

 

Legközelebbi időpontok:

  • 2024. június 24 – 28. (hétfő – péntek)
  • 2024. augusztus 12 – 16. (hétfő – péntek) – csak ha a hosszabb Kelet-Írország túra nem indul

 

Program

1. nap

A repülőgép este 7-kor érkezik Dublinba, éppen jókor ahhoz, hogy egy kicsit beleszippantsunk az ír főváros kedves, bohém hangulatába. Miután elfoglaljuk a szállásunkat (kétágyas, fürdőszobás szobákban, amelyek ára 110 € / fő, reggelivel), elindulunk, hogy megvacsorázzunk egy fantasztikus belsőépítészettel díszített étteremben (ahol a szokásos kedvencek mellett a saját söreiket főzik és árusítják), majd levezetésként sétálunk egyet a Liffey folyó partján. Mivel Dublin alapvetően egy kisváros, sok lakó- és ipari övezettel körülvéve, ezért a legérdekesebb látnivalók gyalogos távolságon belül vannak. Megnézünk néhányat, és elmesélem a rájuk vonatkozó történeteket.

2. nap

Reggeli után bepakolunk a mikrobuszba, de még nem hagyjuk el a fővárost: visszamegyünk a Liffey partjára, és a központtól kicsit távolabb eltöltünk egy órát a Jeanie Johnston nevű, gyönyörű kétárbocos vitorláson – ne aggódj, álló helyben 🙂 Ez a hajó valójában egy replika, az eredetije ugyanis sajnos elsüllyedt az Atlanti-óceánon. Nemcsak szép, de a története is lenyűgöző és szívmelengető, és az ír történelemben fontos szerepet játszott, ezért szerintem az egyik legjobb indítóprogram Írországhoz. (Belépődíj: 14 €)

Ezután elindulunk nyugat felé. A célunk a Killarney Nemzeti Park, de útközben megállunk három érdekességnél is. Először a Rock of Dunamase a célunk, ahol lenyűgöző romok között csodálatos kilátásban lesz részünk, miközben elmesélem a stratégiai helyen épült várkastély érdekes történetét, keltákról, keresztényekről, vikingekről, normannokról. (A belépés ingyenes.) Ezután átkelünk egy hegyen (na jó, domb, nem kell csúfolódni 🙂), kifejezetten azért, hogy megállhassunk az egyik hajtűkanyarban és fotózhassunk, végül pedig megnézünk egy többezer éves temetkezési helyet, amely csak úgy az út szélén áll. (Tipikus.) (A belépés ingyenes.)

Kora este megérkezünk a szállásunkra, ahol két éjszakát fogunk tölteni (kétágyas, fürdőszobás szobákban, amelyek díja 50 € / fő / éj, tehát összesen 100 € / fő, kontinentális reggelivel). Kipakolunk, majd vacsorázunk és sétálunk még egy kicsit a bájos Killarney városkában.

3. nap

A nap első felében ellátogatunk egy birkafarmra, ahol megismerkedünk a modern farmok életével, és kutyás birkaterelést is láthatunk (belépődíj: 15 €), majd felsétálunk Írország talán legszebb és legvadabb tengerpartjára – a „fel” nem elírás, a Kerry Cliffs ugyanis 300 méter magasan emelkedik az óceán szintje fölé. Elképesztő élmény. (Belépődíj: 5 €.)

Aki szereti a Csillagok háborúja-sorozatot, annak ezután egészen különleges élményben lehet része, amikor ellátogatunk Luke Skywalker szigetéhez, azaz a Skellig Michael-szigethez, ahol a befejező trilógia jeleneteit forgatták. De akit a film nem hozott lázba, az is el fog ámulni a táj vad szépségén. A program erősen időjárásfüggő, jó esetben körül tudjuk hajózni a szigeteket, egészen közelről láthatjuk a csúcsra vezető lépcsősort és a több tízezer (!) vízimadár (lundák, szulák, sirályok) fészkét, sőt, útközben delfinek is kísérni fognak minket.

Ha rossz idő lenne, akkor sajnos csak a látogatóközpont marad, bár igazság szerint önmagában azért is érdemes felkeresni Portmagee kikötőjét. (A hajózás ára 50 €, rossz idő esetén a látogatóközpont önmagában 5 €. A programot jó előre le kell foglalni, egy-két nappal előre szólnak, ha az időjárás nem engedi meg a kihajózást – ez esetben a díjkülönbözetet visszautalják a kártyánkra.)

És még nincs vége a napnak: visszaautózunk a szállásunk közelébe, és egy Ír Esten veszünk részt, tradicionális zenével, tánccal, vacsorával, Kate Kearney fogadójában, aki a maga korának (a XIX. sz. elejének) országszerte híres szépsége volt, de legalább ekkora hírnévre tett szert az az iszonyú erős poitín (whiskey, lényegében), amelyet „természetesen” illegálisan főzött 🙂 (A belépés ingyenes, csak a fogyasztásért kell fizetni.)

4. nap

Reggel megnézzük Killarney szélén a gyönyörű, helyi kőből épült St. Mary’s Cathedralt, majd egy kellemes sétahajózáson veszünk részt a Lough Leane-en (és azt is megtudjuk, miért hívják ír nyelven a „Tanulás Tavá”-nak). Ezután meglátogatjuk a Muckross House-t, egy szép tóparti kastályt a XIX. századból, gyönyörűen berendezett szobákkal, ahol elmerülhetünk a letűnt főúri élet emlékei közt. (Belépődíj: 7 €.)

Ebéd után észak felé indulunk, keresztül Írország egyik legmeglepőbb táján, a Burren „kősivatag”-án – az idézőjel azt jelzi, hogy valójában dús és színes élet van a kövek között. Az ember is régóta rajta hagyta a keze nyomát, egy „mini Stonehenge”, azaz egy őskori dolmen formájában, amelynek zárókövét mai gépekkel is bajos lenne felemelni az oszlopok tetejére…

Este elfoglaljuk a szállásunkat (ismét kétágyas, fürdőszobás szobákban, amelyek díja 80 € / fő, reggelivel), majd beülünk az egyik hangulatos kocsmába Doolinban – ez a kisváros nemcsak a színes halászházairól ismert, de Nyugat-Írország egyik hagyományos zenei központja is.

5. nap

Délelőtt átkompozunk a híres Aran-szigetek legkisebbikére, Inisheerre (eredeti ír nevén Inis Oírr, azaz – meglepetés! – Kis Sziget), ahol gyalog, biciklin vagy lovaskocsin megyünk egy kört. A táj látványa önmagában is lenyűgöző, de találunk itt igen csinos templomromot és a parton rozsdásodó hatalmas hajóroncsot is, és érdemes beszélgetni a helyiekkel az életükről. A komp pár óra múlva jön értünk, visszamegyünk Doolin kikötőjébe, de csak azért, hogy felvegyük a később csatlakozókat: még vár ránk egy út a vadregényes Moher-sziklákhoz (Cliffs of Moher), amelyek 214 m magasan őrzik az Ír szigetet az óceán hullámaitól. (A teljes hajójegy – komp plusz sétahajózás – ára 50 €, a fakultatív biciklibérlés kb 10 €, a lovaskocsizásért meg kell alkudni a hajtóval 😉)

Ezután azonban sajnos vége a kalandoknak: beülünk a mikrobuszba és irány a Shannon repülőtér, ahonnan a gépünk késő délután indul hazafelé.

 

Költségek összesítve:

  1. Repülőjegy: a mai napon 26.682 Ft + 79.44 € (kb 31.776 Ft) Basic viteldíjjal (egy kézipoggyász),
    vagy 38.846 Ft + 110.44 € (kb 44.176 Ft) Regular viteldíjjal (két kézipoggyász és elsőbbségi beszállás)
    (az árak a június 24 – 28. időpontra vonatkoznak, júliusban és augusztusban kb 20.000 Ft-tal több a jegy)
    – az árak a repülőtársaság foglalási rendszerében bármikor bármeddig emelkedhetnek;
    plusz az utasbiztosítás: a Netrisk oldalán kérhetsz ajánlatot » (új ablakban nyílik), kb 3 – 4.000 Ft körül fogsz találni ennyi időre.
  2. Szállás: kétágyas, fürdőszobás szobában 290 € (kb 116.000 Ft) az öt éjszakára, reggelivel.
  3. Belépőjegyek: összesen kb 160 € (kb 64.000 Ft) a lovaskocsizástól függően.
  4. Túravezetés díja: 250.000 Ft (a szervezésen, a programvezetésen és a fordításon-tolmácsoláson kívül tartalmazza a mikrobusz költségeit is).
  5. Étkezés: nehéz megmondani, hiszen mindenkinek mások az igényei. Én kb napi 20 – 30 €-ból ki szoktam jönni. (Enni persze itthon is kell – ha nem is ennyiért szoktunk 🙂 ) Tehát erre igényeid szerint kb 120 €-t (kb 48.000 Ft-ot) szánj.
Összesen, mindennel együtt kb 540.000 – 570.000 Ft költséggel számolhatsz.

(Pontosítva: kb 280.000 – 300.000 Ft + kb 650 – 680 €. A fentiekben 400 Ft-os €-árfolyammal számoltam.)

A program változtatásának jogát az időjárás, a helyi egyéb viszonyok, valamint a résztvevők erőnléte és egészségi állapota alapján fenntartom. A lényeg: mindent meg lehet beszélni, csak szólj 🙂

 

Connemara, Galway, Midlands
Meath, Cork, Kerry
Dunguaire Castle, Co. Clare, Írország
Inis Oírr, Aran-szigetek, Co. Clare, Írország
Ír kocsmai zene, Co. Donegal, Írország
Írország oda-vissza
Ha minden világos, és szeretnél jelentkezni, akkor kérlek, kattints a Nagy Piros Gombra 🙂

 

Nagy Piros Gomb

 

(Ne aggódj: a gombra kattintva még nem kell fizetned.)

Fontos tudnivalók

Ezt az utazást nem utazási iroda szervezi, ezért nem kell és nem is lehet előre, egy összegben befizetni a részvételi díjat. (A szervezőről, azaz rólam, megtudhatsz többet itt ») (Új ablakban nyílik.)

  • A repülőjegyet mindenki magának veszi meg, online (kérés esetén segítek). Javaslom, hogy ne adj fel csomagot, hanem válaszd azt a jegytípust, amellyel a fedélzetre vihetsz egy tízkilós kisbőröndöt és egy kézitáskát. Ezek a tapasztalataim szerint bőven elegendőek egy ilyen hosszúságú útra.
  • A szállást (általában 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban, esetenként egy teljes lakásban vagy házban) helyben, készpénzben, a szállásadónak kell fizetni.
    (Pontosabban a szállásokat természetesen előre lefoglalom, és a nagy részüknél helyben kell fizetni, de némelyiknél előre kérik - ilyenkor én kifizetem a szállást, és a részedet majd átutalod nekem vagy érkezéskor megadod készpénzben.)
    FONTOS: nem mindig van lehetőség egyágyas elhelyezésre. Ha van egyágyas (double, tehát franciaágyas, vagy single, tehát egyágyas) szoba, akkor annak általában magasabb a díja. Ha nincs egyágyas szoba, és egy kétágyasban (twin, azaz két külön ágy) szeretnél egyedül lenni, akkor kétszeres árat kell fizetned a szállásért.
  • Az étkezéseket helyben, készpénzben vagy kártyával mindenki maga fizeti. A reggeliket a szállások ára általában tartalmazza, ha mégsem, akkor vásárolunk reggelinek valót, vagy beugrunk egy közeli kávézóba. Napközben megállunk egy könnyű ebédre. Többnyire a vacsora a főétkezés, étteremben. Ezt közösen döntjük majd el, természetesen megszavazhatjuk, hogy napközben együnk komolyabbat és este könnyebbet. Az árszint a hazainál magasabb. (Egy sűrű, laktató zöldségleves vajas szódakenyérrel - a "nap levese" - 5-7 €, kisebb adag előétel 10-12 €, normál adag húsos főétel 18-30 €, desszert 5-10 €, egy pint sör 5-6 €, üdítő - tea - kávé 3-4 €.)
  • A programok díját, a belépőket szintén mindenki maga fizeti - részben a helyszínen, készpénzben vagy kártyával, illetve ahol előre kell foglalni, azt én megteszem az utazás előtt egy-két héttel, és a részedet majd átutalod nekem vagy érkezéskor megadod készpénzben. A helyi látványosságoknál illetve városi sétáknál, ahol lehetséges, helyi idegenvezetőt fogadunk.
  • Komoly gyalogtúrákra nem kell számítani, de az biztos, hogy elég sokat fogunk sétálni. Tehát készülj kényelmes cipővel, és az átlagos (egész-nap-a-tévé-előtt-punnyadós) erőnlétnél egy egész kicsit több energiával.

Az egyetlen olyan díj, amelyet előre, nekem kell fizetni, az a programvezetés díja. Ebben benne van az én munkadíjam (a programok összeállítása és levezetése, a csoportkísérés, a fordítás, a tolmácsolás), valamint a vidéki közlekedéshez szükséges mikrobusz költségei (bérleti díj, biztosítás, üzemanyag, autópályadíjak, parkolási díjak). A tolmácsoláshoz Tour Guide készülékeket biztosítok, így a többi résztvevőt és a helyi programvezetőket nem zavarva, halkan tudok beszélni, és te egyenesen a füledben hallod. (Mindenki saját, új, bontatlan csomagolású fülhallgatót kap, amelyet megtarthat az út után.)

A jelentkezés akkor számít véglegesnek, ha a programvezetés díját átutaltad. Erről a díjról a cégem, az Élményturizmus Marketing Kft vagy az egyéni vállalkozásom, a Roisín Dubh Adventure Tours állít ki és küld számlát.

A csoportról: fontos, hogy legfeljebb 7 fő fog együtt utazni rajtam kívül. Ez elég nagy létszám ahhoz, hogy a közös költségeket alacsonyan tarthassuk, viszont elég kicsi ahhoz, hogy mindenkire kellő figyelem jusson, hogy az egyéni kéréseket is figyelembe vehessük, azaz hogy jól érezzük magunkat. Az együttélés szabályait természetesen be kell tartani, és valamennyire mindenkinek alkalmazkodnia kell, hiszen azt szeretnénk, hogy mindenkinek szép élmény legyen ez az út. De legalább nem negyvenkilenc másik emberhez kell alkalmazkodnod, igaz? 😉

A szállásokról: ezen a téren Írország meglehetősen drága. (Skócia meg pláne.) Igyekszem megfizethető, de kényelmes és tiszta szálláshelyeket választani, lehetőleg olyanokat, ahol magam is jártam már korábban, és jók voltak a tapasztalataim, vagy legalább olyanokat, ahol sok a kedvező vélemény. Fontos, hogy ne számíts luxusra, és fogadd el a helyi sajátosságokat (két külön csap a mosdónál a hideg és a meleg víznek, elektromos zuhanyzók mozdíthatatlan zuhanyfejjel, brit típusú konnektorok - átalakítókat sokfelé lehet kapni - és ehhez hasonlók). Ezek nem a hibái, hanem a tulajdonságai a szálláshelyeknek, és hozzátartoznak egy idegen kultúra megismeréséhez, azaz az Ír Kalandhoz 🙂

 

A hivatalos részvételi feltételeket ide kattintva olvashatod el » (Új ablakban nyílik.)

Tetszik, amit olvastál? Várlak szeretettel!

 

Tudod, mi a dolgod 🙂

 

Ne maradj le, iratkozz fel!

Ha szeretnél elsőként értesítést kapni az új kalandokról, ha nem akarsz lemaradni
az érdekes blogbejegyzésekről, akkor iratkozz fel az értesítőre az alábbi űrlapon!

A spameket én is utálom, úgyhogy ígérem, nem fogok semmi olyasmit küldeni, ami zavarna 🙂