Miközben Európában tombolt a Ciara vihar, az íreknek fontosabb problémájuk volt. (És most nem a választásokra gondolok.)

Február elején Európában elsőként Írországot érte el a Met Office (a brit meteorológiai intézet) által elnevezett atlanti vihar, a Ciara. Narancssárga figyelmeztetést adtak ki, ezrek maradtak áram nélkül, a repülő- és hajóközlekedésben kimaradások voltak, több nemzeti parkot bezártak, és még a Galway 2020 eseménysorozat nyitó rendezvényét is el kellett halasztani. Írországban ugyanekkor (február 8-án, szombaton) általános választásokat is tartottak.

Tehát volt, vagy lett volna miről Twitterezni ezen a hétvégén, és volt, vagy lett volna mire felkészülni – mégis, egy mellékszál kapott meglepően erős figyelmet.

A Ciara ugyanis egy ősi kelta név, a Ciarán férfinév női változata, és sötét hajút jelent – nem szabad összetéveszteni a Chiara-val, amely a Klára (világos, tiszta, fényes, ragyogó) olasz megfelelője. A Ciara helyes kiejtése pedig (akárki akármit is mond), kb „kíra”, legfeljebb egy leheletnyi lágyítással az elején (kb „kjíera”). Meglehetősen népszerű és gyakori lánynév Írországban, úgyhogy sokan hördültek fel, amikor a brit és az európai bemondók rendre „kiara”-ként, sőt, időnként „siara”-ként ejtették.

Ciara - ősi kelta női név

Lehet, hogy ez mókásnak tűnik, de gondoljunk csak bele, mi mit érzünk, amikor a külföldiek összekeverik Budapestet Bukaresttel, vagy azt hiszik, hogy minden magyar csak gulyást eszik és lovon közlekedik… 🙂

A népszerű „kérdezz-felelek” oldal, a Quora egyik felhasználója is csípős választ kapott, amikor azt kérdezte, hogy „miért ejtik az ír neveket olyan őrült módon”. A válaszadó visszakérdezett: „nem inkább az a kérdés, hogy az angol neveket miért ejtik olyan őrült módon?” És rögtön hozott is néhány példát: a Thomas nevet kb „tamisz”-nak kell ejteni, „h” hangot nem mondunk közben, sem „o”-t, sem a végén „esz”-t, pedig az angol helyesírás szerint elvileg úgy kellene. A Michael nevet úgy ejtjük ki, mintha Miekel-nak lenne írva, és a „ch”-t nem ejtjük „cs”-nek, úgy, mint a „church” szóban. A „Charlotte”-ot pedig tulajdonképpen „Sharlot”-ként kellene leírni.

Az ír nevek ugyanakkor, fejtegeti a válaszadó, tökéletesen logikusak. Cara, például (egyrészt női név, másrészt, mint szó, barátot jelent): pontosan úgy kell ejteni, ahogyan írva van (mármint ahogyan azt az angolul beszélők elképzelik), tehát „kara”. Hasonlóan egyszerű a Brigid – legalábbis amíg nem találkozik az ember a franciákkal, akik egy halom fölösleges betűvel egészítik ki (Bridgette), csak azért, hogy végül ugyanúgy ejtsék 🙂

Mondjuk valószínű, hogy a kérdező nem ezekre a nevekre gondolt. Sokkal inkább az olyanokra, mint Aoibheann (ejtsd: „ívann”), Niamh („nív”), Saoirse („szírsa”), és még sorolhatnánk…

A helyzet viszont az, hogy az ír neveket (és szavakat) valójában fonetikusan kell ejteni, pontosan úgy, ahogy le vannak írva. No persze ezt csak akkor tudod megtenni, ha ismered az ír szabályokat! Értelmetlen próbálkozás az ír nevekre az angol szabályokat alkalmazni (ha ugyan léteznek angol szabályok – hiszen akkor a „bone” szónak rímelnie kellene a „done” szóval…).

Mi, magyarok is elmondhatjuk ugyanezt a saját neveinkről. Próbálja csak kiejteni egy angol anyanyelvű azt, hogy György vagy Hajnalka vagy Zsombor vagy Csilla… nekünk fonetikus, mert ismerjük a saját szabályainkat. Egy angolnak beletörne a nyelve.

Sokkal könnyebb lenne ez az egész, ha az ír és a magyar, valamint az angol nyelv nem ugyanazt a latin ábécét használná…

Néhány hónapja elkezdtem írül tanulni. A Doulingo alkalmazást használom, és nagyon élvezem. Korábban én is csak pislogtam, hogy Dublin déli kikötőrészének nevét (Dún Laoghaire) miért úgy kell mondani, hogy „dan líri”, de most már egészen rutinos kezdek lenni a kiejtésben. Lehet, hogy elsőre úgy tűnik, hogy egy ír mondatnak leírva semmi köze nincs ahhoz, ahogyan azt mondani kell, de ez nem így van – a szabályok tényleg logikusak, és sokkal szigorúbbak, mint az angol nyelv esetében. Most már, pedig még mindig harmatos kezdő vagyok, nagyon ritkán tévedek az új szavak esetében.

Kérdés persze, hogy az ír válaszadó a Quorán miért a franciákat vádolta értelmetlen betűhalmozással 🙂 De ehhez megint csak annak lehet köze, hogy a latin ábécé betűit próbáljuk használni mindannyian.

Néhány példa ír nevekre, amelyeknek könnyű rájönni a kiejtésére:

Séan – „són”
Séamus – „sémusz”
Pádraig – „padrig”
Sinéad – „sinéd”
Muireann – „muirin”

– és néhány olyan, amelyeknek nem annyira:

Siobhán – „suvan”
Aoife – „ife”
Eoghan – „ón”
Aodhán – „éjdan”
Aisling – „áslin”

Kezdő ír nyelvtanulóként néha boldogan „magyarul” ejtem ki a mondatokat – például azt, hogy „tá úll agat” (van egy almád), pontosan úgy kell mondani, hogy „tá úll ágát”. (A nyelvtanja viszont elég nehéz. Ez a mondat szó szerint fordítva így hangzik: „te alma neked van”. Szokni kell.)

Máskor viszont szent borzadállyal nézek egy nagy halom betűre: „go raibh maith agat” (köszönöm) – ezzel mi történt? Miért csak annyi marad belőle élőszóban, hogy „goramagat”? 🙂

Mindezen tudományok után lazításként nézz meg egy művészi filmet. Ilyet is lehet csinálni egy viharból.