A Vad, Vad Atlanti Út (Nyugat-Írország)

Óceánba zuhanó többszáz méteres sziklafalak, emberkéz alkotta többezer éves dolmenek, hajózás, lovaskocsizás, vacsora ír whiskey és élő zene mellett, kastélyok, kolostorok, ragyogóan zöld táj…

Miért pont Nyugat?

Mert azt tapasztaltam, hogy az „igazi Írország” leginkább itt van! 🙂

A Nyugat-Írország túra időtartama

  • 7 nap, 6 éjszaka, öt teljes és egy majdnem teljes napnyi programmal (májusban), vagy
  • 6 nap, 5 éjszaka, öt teljes és két fél napnyi programmal (nyáron).

(Tehát az élmények mennyisége egyforma, de a pontos program – a repülőjáratok miatt – kicsit más.)

Bármelyik túra meghosszabbítható további tartózkodással Dublinban.

Akkor ajánlom,

  • ha ez lesz az első utad Írországba, és „a lehető legírebb” élményekre vágysz, vagy
  • ha már jártál Írországban korábban, de ezeket a helyeket még nem ismered, és
  • ha érdekelnek az épített szépségek is, de még inkább a természet gyönyörűsége.

 

Legközelebbi időpontok:

 

Program

1. nap

A résztvevők Shannonba, Írország nyugati nemzetközi repülőterére érkeznek, ott találkozunk. Mivel itt az időzóna nyugati szélén vagyunk, ezért egész nyáron (sőt, már május elejétől) este 9 után megy le a nap – bőven lesz tehát időnk rá, hogy máris elkezdjük felfedezni a Vad, Vad Nyugatot 🙂

Érkezés után ezért rögtön az óceán felé indulunk, keresztül Írország egyik legmeglepőbb táján, a Burren „kősivatag”-án – az idézőjel azt jelzi, hogy valójában dús és színes élet van a kövek között. Az ember is régóta rajta hagyta a keze nyomát, többek között egy „mini Stonehenge”, azaz egy őskori dolmen formájában, amelynek zárókövét mai gépekkel is bajos lenne felemelni az oszlopok tetejére… De számtalan egyéb szép és érdekes dologgal is fogunk még találkozni ezen a tájon.

Este elfoglaljuk a szállásunkat (kétágyas, fürdőszobás szobákban, amelyek díja 70 € / fő / éj, ellátás nélkül*), ahol a májusi úton három, a nyári utakon két éjszakát töltünk, majd beülünk az egyik hangulatos kocsmába Doolinban – ez a kisváros nemcsak a színes halászházairól ismert, de Nyugat-Írország egyik hagyományos zenei központja is.

* augusztusban másik szálláson leszünk (az eredeti már foglalt volt), ahol 100 € / fő / éj lesz a díj. Sajnos az augusztus mindig drágább, mert a legtöbben ekkor vannak szabadságon.

2. nap

A mai napon folytatjuk a Burren felfedezését: meglátogatunk egy ősi erődítményt, ahol megtudjuk, hogyan éltek a helyiek többezer évvel ezelőtt (belépődíj: 8 €); leereszkedünk egy barlangba, majd megnézünk egy ragadozómadár-röptetést (belépődíj: 25 €); és átkompozunk az Aran-szigetek egyikére. A sziget bejárható gyalogosan, de lehet bérelni biciklit, vagy akár lovaskocsival is körbevitethetjük magunkat. A táj látványa önmagában is lenyűgöző, de találunk itt őskori erődöket, tökéletesen téglalap alakú, de természet formálta úszómedencét, szentek által alapított VIII. századi templomromokat, és ha szerencsénk van, napozó fókákkal is találkozhatunk.

A komp pár óra múlva jön értünk, visszamegyünk Doolin kikötőjébe, de csak azért, hogy felvegyük a később csatlakozókat: még vár ránk egy út a vadregényes Moher-sziklákhoz (Cliffs of Moher), amelyek 214 m magasan őrzik az Ír szigetet az óceán hullámaitól. (A teljes hajójegy – komp plusz sétahajózás – ára 50 €, a fakultatív biciklibérlés kb 10 €, a lovaskocsizásért meg kell alkudni a hajtóval 😉)

MEGJEGYZÉS: a májusi útnál van egy „nulladik” nap is, mivel akkor a repülő este érkezik, és aznap már nem sok mindent csinálunk. A fenti programok tehát májusban technikailag már a 2. és a 3. napon vannak… remélem, érthető 🙂 A lényeg, hogy ugyanazokat fogja látni mindenki, csak más sorrendben 🙂

3. nap

Összecsomagolunk, és elindulunk észak felé. Galwaybe érve leparkolunk a központ közelében, és rövid városnéző sétára indulunk, amelynek során hátborzongató és kedves történeteket is mesélek majd 🙂 Ezután egy kis szabad program: Írország legvidámabb városát könnyű bebóklászni, és a hangulatos sétálóutcákban sok minőségi bolt is csábítgat. Nem szabad kihagyni többek között azt az ékszerboltot sem, amely egy apró látogatóközpontot rejt, és ahol egy kedves rövidfilmben megismerhetjük a nemzeti szimbólumnak számító Claddagh-gyűrűk érdekes történetét.

Ezután kalandos útra indulunk a lenyűgöző Connemara Nemzeti Parkban. Látunk majd hegyeket, tavakat, vízeséseket, erdőket, harsogóan zöld mezőket, fehér sziklákat és rengeteg fehér birkát (sokszor elég nehéz is eldönteni, hogy melyik melyik – bár a legtöbb birkának fekete a feje és a lába, de ez messziről nem látszik 🙂).

Estére a második szállásunkra érkezünk, a Lough Corrib tó partjára, ahol három éjszakát töltünk. A kétágyas, fürdőszobás szobákért 70 € / fő / éj díjat fizetünk, ebben egy fantasztikusan finom, bőséges reggeli is benne van, sőt, esténként a tőzegtüzeléses kandalló mellett teázhatunk is.

4. nap

A délelőttöt a szállásunktól néhány kilométerre található, bűbájos kisvárosban, Congban és környékén töltjük. Ez a hely akkor „került fel a térképre” turisztikai szempontból, amikor 1952-ben itt forgatták A nyugodt férfi (The Quiet Man) című filmet, John Wayne és Maureen O’Hara főszereplésével, John Ford rendezésében. A városka, a temploma, a congi apátság romjai, a szerzetesek több száz éves halászháza mind megérnek egy sétát.

Ezután egy egyórás hajóutat teszünk a Corrib-tavon, megcsodáljuk a környékbeli hegyek látványát, meghallgatjuk a kapitány történeteit, és persze közben megnézzük a vízről is a híres Ashford kastélyt, a Guinness család egykori nyári otthonát, amely ma luxusszállodaként és hírességek esküvői helyszíneként működik. (Hajójegy: 25 €.)

Délután Nyugat-Írország egyik legimpozánsabb építészeti remekéhez autózunk, a Kylemore Apátsághoz. Ha erről nincs saját készítésű fényképed, senki nem hiszi majd el, hogy Írországban jártál 🙂 Nekem egyébként a neogótikus kistemplom tetszik a legjobban (szívszaggató történetét majd elmesélem), de maga a bencés apátsággá alakult kastély is gyönyörű, interaktív kiállítása igen érdekes, a falakkal körülvett viktoriánus díszkert pedig igazán egyedi élmény. (Belépődíj: 16 €.)

5. nap

Utolsó teljes napunkon Connemara másik felét nézzük meg. Először egy birkafarmra látogatunk, ahol kutyás birkaterelés bemutatót láthatunk (és ha szerencsénk van, „töltött zoknikat”, azaz apró border collie kölyköket is simogathatunk 🙂 (Belépőjegy: 15 €.) A Killary fjordnál (amely Írországban az egyetlen) meglátogatunk egy családi gyapjúmúzeumot, ahol megtudhatjuk, hogyan dolgoznak ezzel a fontos alapanyaggal évszázadok óta, magunk is kipróbálhatjuk a mesterséget, és vásárolhatunk is a csodás kötött termékekből (belépődíj: 10 €). Továbbmenve elgyönyörködünk a csodálatos Aasleagh Falls látványában, majd eldöntjük, hogy melyik a legszebb strand az Atlanti-óceán partján (és aki szeret a csapvíznél csak egy icipicit hidegebb vízben úszni, az itt megteheti… 😉).

A következő állomásunk egy gyaloghíd, egy Angliában gyakori, a középkor óta használt, Írországban azonban teljesen egyedülálló ún. boulder-híd, amelynek nemcsak a felépítése, de a története is rendkívül érdekes, bár a helyiek nem szeretnek beszélni róla – elmondom, miért! Ezután továbbmegyünk a Wild Atlantic Way északi útján, és megcsodáljuk az írek szent hegyét, a Croagh Patrickot (nyugi, csak alulról…) A napot egy helyes kisvárosban, Westportban zárjuk.

6. nap

Szomorú búcsút veszünk a Vad Nyugattól, és elindulunk kelet, a főváros felé. Útközben pihenésképpen megállunk a Shannon folyó partján fekvő, Szent Kiarán által a VI. században alapított Clonmacnoise kolostornál. A katedrális romjai, a két kerektorony, a három High Cross (kelta nagykereszt) és a több, mint 700 kora-keresztény sírhely igazán látványos, ugyanakkor szép, békés hely. (Belépődíj: 8 €.)

A májusi csoporttal ezután még van néhány óránk, hogy egy kicsit beleszippantsunk az ír főváros kedves, bohém hangulatába. Mivel Dublin alapvetően egy kisváros, sok lakó- és ipari övezettel körülvéve, ezért a legérdekesebb látnivalók gyalogos távolságon belül vannak. Megnézünk néhányat, és elmesélem a rájuk vonatkozó történeteket. 17:00 órára kell a repülőtérre érnünk.

A nyári csoportok esetében a dublini séta kimarad, mivel 13:00 órára kell a repülőtéren lenniük.

 

Fakultatív lehetőség: plusz egy nap Dublinban

Ha szeretnél tovább maradni az ír fővárosban, akkor azt bátran megteheted (kérlek, ezt jelezd az űrlapon jelentkezéskor). A májusi program így csütörtök helyett pénteken ér véget, ezen a napon 13:00 órára kell a repülőtérre érni. A nyári program résztvevői pedig a pénteki repülőgép helyett választhatják a szombat reggeli járatot is, így péntek délután és este körbe tudom őket vezetni a főváros legérdekesebb pontjain.

Akár több napra is Dublinban maradhatsz – szívesen ajánlok programokat, elmondom, hogy a tapasztalataim alapján mit érdemes megnézni, és mi az, amiről inkább lebeszéllek, mert igazi turistacsalogatók, de tudom, hogy csalódást okoznak majd. A tájékozódás és a tömegközlekedés egyébként igen könnyű, 8 €-ért lehet venni 24 órás bérletet (vagy 16 €-ért 72 órásat), amely a város összes DublinBus (busz), LUAS (villamos) és DART (elővárosi vasút, olyasmi, mint a HÉV) járatára érvényes. Ha sok fizetős programra akarsz bemenni, akkor érdemes GoCity bérletet is venned, amelynek egyszeri árában számos látványosság belépődíja benne van.

Dublinban a szállások jóval drágábbak a vidéknél, de már felfedeztem néhány jó helyet, ahol ha nem is olcsón, de kényelmesen alhatsz. Kérd ajánlásaimat, szívesen segítek.

 

Költségek összesítve:

  1. Repülőjegy: a mai napon 19.217 Ft + 49.23 € (kb 19.692 Ft) Basic viteldíjjal (egy kézipoggyász),
    vagy 31.300 Ft + 82.23 € (kb 33.132 Ft) Regular viteldíjjal (két kézipoggyász és elsőbbségi beszállás)
    (az árak a május 3 – 9. időpontra vonatkoznak, júliusban és augusztusban kb 40.000 Ft-tal több a jegy)
    – az árak a repülőtársaság foglalási rendszerében bármikor bármeddig emelkedhetnek;
    plusz az utasbiztosítás: a Netrisk oldalán kérhetsz ajánlatot » (új ablakban nyílik), kb 5 – 6.000 Ft körül fogsz találni ennyi időre.
  2. Szállás: kétágyas, fürdőszobás szobában májusban 420 € (kb 168.000 Ft) a hat éjszakára, júliusban 350 € (kb 140.000 Ft) illetve augusztusban 410 € (kb 164.000 Ft) az öt éjszakára, reggelivel (kivéve az első szálláson, ahol nincs ellátás).
  3. Belépőjegyek: összesen kb 180 € (kb 72.000 Ft) a lovaskocsizástól függően.
  4. Túravezetés díja: 300.000 Ft (a szervezésen, a programvezetésen és a fordításon-tolmácsoláson kívül tartalmazza a mikrobusz költségeit is).
  5. Étkezés: nehéz megmondani, hiszen mindenkinek mások az igényei. Én kb napi 20 – 30 €-ból ki szoktam jönni. (Enni persze itthon is kell – ha nem is ennyiért szoktunk 🙂 ) Tehát erre igényeid szerint kb 150 €-t (kb 60.000 Ft-ot) szánj.
Összesen, mindennel együtt kb 630.000 – 720.000 Ft költséggel számolhatsz.

(Pontosítva: kb 330.000 – 380.000 Ft + kb 730 – 830 €. A fentiekben 400 Ft-os €-árfolyammal számoltam.)

A számítás a dublini hosszabbítás költségeit nem tartalmazza.

A program változtatásának jogát az időjárás, a helyi egyéb viszonyok, valamint a résztvevők erőnléte és egészségi állapota alapján fenntartom. A lényeg: mindent meg lehet beszélni, csak szólj 🙂

 

Connemara, Galway, Midlands
Az Atlanti-óceán partja, Co. Clare, Írország
Ír kocsmai zene, Co. Donegal, Írország
Corrib Cruises, Cong, Co. Mayo, Írország
Galway, Írország
Lough Corrib, Co. Galway, Írország
Híd a Liffey folyón, Dublin, Írország
Írország oda-vissza
Ha minden világos, és szeretnél jelentkezni, akkor kérlek, kattints a Nagy Piros Gombra 🙂

 

Nagy Piros Gomb

 

(Ne aggódj: a gombra kattintva még nem kell fizetned.)

Fontos tudnivalók

Ezt az utazást nem utazási iroda szervezi, ezért nem kell és nem is lehet előre, egy összegben befizetni a részvételi díjat. (A szervezőről, azaz rólam, megtudhatsz többet itt ») (Új ablakban nyílik.)

  • A repülőjegyet mindenki magának veszi meg, online (kérés esetén segítek). Javaslom, hogy ne adj fel csomagot, hanem válaszd azt a jegytípust, amellyel a fedélzetre vihetsz egy tízkilós kisbőröndöt és egy kézitáskát. Ezek a tapasztalataim szerint bőven elegendőek egy ilyen hosszúságú útra.
  • A szállást (általában 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban, esetenként egy teljes lakásban vagy házban) helyben, készpénzben, a szállásadónak kell fizetni.
    (Pontosabban a szállásokat természetesen előre lefoglalom, és a nagy részüknél helyben kell fizetni, de némelyiknél előre kérik - ilyenkor én kifizetem a szállást, és a részedet majd átutalod nekem vagy érkezéskor megadod készpénzben.)
    FONTOS: nem mindig van lehetőség egyágyas elhelyezésre. Ha van egyágyas (double, tehát franciaágyas, vagy single, tehát egyágyas) szoba, akkor annak általában magasabb a díja. Ha nincs egyágyas szoba, és egy kétágyasban (twin, azaz két külön ágy) szeretnél egyedül lenni, akkor kétszeres árat kell fizetned a szállásért.
  • Az étkezéseket helyben, készpénzben vagy kártyával mindenki maga fizeti. A reggeliket a szállások ára általában tartalmazza, ha mégsem, akkor vásárolunk reggelinek valót, vagy beugrunk egy közeli kávézóba. Napközben megállunk egy könnyű ebédre. Többnyire a vacsora a főétkezés, étteremben. Ezt közösen döntjük majd el, természetesen megszavazhatjuk, hogy napközben együnk komolyabbat és este könnyebbet. Az árszint a hazainál magasabb. (Egy sűrű, laktató zöldségleves vajas szódakenyérrel - a "nap levese" - 5-7 €, kisebb adag előétel 10-12 €, normál adag húsos főétel 18-30 €, desszert 5-10 €, egy pint sör 5-6 €, üdítő - tea - kávé 3-4 €.)
  • A programok díját, a belépőket szintén mindenki maga fizeti - részben a helyszínen, készpénzben vagy kártyával, illetve ahol előre kell foglalni, azt én megteszem az utazás előtt egy-két héttel, és a részedet majd átutalod nekem vagy érkezéskor megadod készpénzben. A helyi látványosságoknál illetve városi sétáknál, ahol lehetséges, helyi idegenvezetőt fogadunk.
  • Komoly gyalogtúrákra nem kell számítani, de az biztos, hogy elég sokat fogunk sétálni. Tehát készülj kényelmes cipővel, és az átlagos (egész-nap-a-tévé-előtt-punnyadós) erőnlétnél egy egész kicsit több energiával.

Az egyetlen olyan díj, amelyet előre, nekem kell fizetni, az a programvezetés díja. Ebben benne van az én munkadíjam (a programok összeállítása és levezetése, a csoportkísérés, a fordítás, a tolmácsolás), valamint a vidéki közlekedéshez szükséges mikrobusz költségei (bérleti díj, biztosítás, üzemanyag, autópályadíjak, parkolási díjak). A tolmácsoláshoz Tour Guide készülékeket biztosítok, így a többi résztvevőt és a helyi programvezetőket nem zavarva, halkan tudok beszélni, és te egyenesen a füledben hallod. (Mindenki saját, új, bontatlan csomagolású fülhallgatót kap, amelyet megtarthat az út után.)

A jelentkezés akkor számít véglegesnek, ha a programvezetés díját átutaltad. Erről a díjról a cégem, az Élményturizmus Marketing Kft vagy az egyéni vállalkozásom, a Roisín Dubh Adventure Tours állít ki és küld számlát.

A csoportról: fontos, hogy legfeljebb 7 fő fog együtt utazni rajtam kívül. Ez elég nagy létszám ahhoz, hogy a közös költségeket alacsonyan tarthassuk, viszont elég kicsi ahhoz, hogy mindenkire kellő figyelem jusson, hogy az egyéni kéréseket is figyelembe vehessük, azaz hogy jól érezzük magunkat. Az együttélés szabályait természetesen be kell tartani, és valamennyire mindenkinek alkalmazkodnia kell, hiszen azt szeretnénk, hogy mindenkinek szép élmény legyen ez az út. De legalább nem negyvenkilenc másik emberhez kell alkalmazkodnod, igaz? 😉

A szállásokról: ezen a téren Írország meglehetősen drága. (Skócia meg pláne.) Igyekszem megfizethető, de kényelmes és tiszta szálláshelyeket választani, lehetőleg olyanokat, ahol magam is jártam már korábban, és jók voltak a tapasztalataim, vagy legalább olyanokat, ahol sok a kedvező vélemény. Fontos, hogy ne számíts luxusra, és fogadd el a helyi sajátosságokat (két külön csap a mosdónál a hideg és a meleg víznek, elektromos zuhanyzók mozdíthatatlan zuhanyfejjel, brit típusú konnektorok - átalakítókat sokfelé lehet kapni - és ehhez hasonlók). Ezek nem a hibái, hanem a tulajdonságai a szálláshelyeknek, és hozzátartoznak egy idegen kultúra megismeréséhez, azaz az Ír Kalandhoz 🙂

 

A hivatalos részvételi feltételeket ide kattintva olvashatod el » (Új ablakban nyílik.)

Tetszik, amit olvastál? Várlak szeretettel!

 

Tudod, mi a dolgod 🙂

 

Ne maradj le, iratkozz fel!

Ha szeretnél elsőként értesítést kapni az új kalandokról, ha nem akarsz lemaradni
az érdekes blogbejegyzésekről, akkor iratkozz fel az értesítőre az alábbi űrlapon!

A spameket én is utálom, úgyhogy ígérem, nem fogok semmi olyasmit küldeni, ami zavarna 🙂