Ha elolvasod Ross Errilly Friary viharos történetét, gyakorlatilag tisztában leszel egész Írország történelmével.

A Ross Errilly Friary (ír nyelven: Mainistir Ros Oirialaigh) egy ferences rendház Nyugat-Írországban, Headford (Co. Galway) közelében, amelyet az 1400-as évek közepe táján alapítottak. Nemzeti emlékmű, az ország legjobban megőrzött középkori kolostori helyszínei közé tartozik.

Ross Errilly Friary - középkori ferences rendház

A története hasonló a többi katolikus egyházi intézményéhez: az angol reformáció után a katolikus papokra és szerzetesekre halálbüntetés, jobb esetben csak bebörtönzés várt, épületeiket angol (vagy angol érzelmű) nemeseknek adták. Rendkívül kalandos története egybeesik egész Írország történelmével, kirajzolódik benne a helyi, katolikus írek és a gyarmatosító, protestáns angolok több évszázados konfliktusa.

A Ross Errilly Friary eleinte viszonylag szerencsés volt, mert alapítóinak egyik leszármazottja, Richard de Burgh (angol-ír nemesi címén Earl of Clanrickarde) kapta meg, és szép csendben vissza is adta a rendházat a szerzeteseknek.

1584-ben az angol korona ismét elvette az épületegyüttest a ferencesektől és ismét egy de Burgh-leszármazottnak adta, aki ugyanúgy visszaszolgáltatta a ferenceseknek, mint az elődje, és ez kicsit később még egyszer megismétlődött ugyanígy. Egyik alkalom sem tartott sokáig, az angoloknak mindig elég hamar feltűnt a turpisság.

Ross Errilly Friary - középkori ferences rendház

1612-ben Lord Arthur Chichester, Írország kormányzója ráparancsolt William Danielre, Tuam protestáns érsekére, hogy most már tényleg végleg űzze el a szerzeteseket és rombolja le az oltárt. Daniel engedelmeskedett ugyan, de jó előre szólt a ferenceseknek, hogy menekítsék el az értékeiket.

Természetesen 1626-ra a szerzetesek szép csöndesen visszaköltöztek (az angol koronának volt elég baja, és Headford elég messze van Dublintól). Nagyjából negyed évszázadig élhettek viszonylagos nyugalomban, ennek (és általában az angolok megengedő hozzáállásának) vetett véget Oliver Cromwell pusztító hadjárata, amely már egész Írországra kiterjedt.

De a katolikusok sem voltak éppen makulátlan fehér bárányok. Az 1641-es Ír Felkelés során a protestáns Ulster megyében rengetegen vesztették életüket, és sok protestáns elmenekült onnan. A Ross Errilly Friary akkori tulajdonosa, Ulick Burke 1642. február 18-án a szerzetesekkel együtt segített körülbelül 40 protestánsnak a menekülésben. Az út során a katolikus sereg rajtuk ütött, és nagy vérfürdőt rendeztek – pontos adataink nincsenek, de a források 65 körülre teszik az áldozatok számát. Burke és a ferencesek a túlélőket Headford vidékére vitték és ott rejtegették, amíg meg tudták szervezni az útjukat Angliába.

Ross Errilly Friary - középkori ferences rendház

Cromwell serege 1656. augusztus 10-én ért Ross Errilly-be. A nagyjából 200 szerzetesnek ugyan sikerült elmenekülnie, de a katonák kifosztották és lerombolták a rendházat, tönkretették a kereszteket, az ikonokat, és felforgatták a sírokat is, kincseket keresve. A legenda szerint a szerzeteseknek a menekülés előtt még elég idejük volt leszedni a harangot a toronyból, és a közeli Black folyóba dobni, ahol a mai napig rejtőzik.

1660-ban II. Károly került az angol trónra. Az ő viszonylag megengedő hozzáállása a katolikusokhoz lehetővé tette, hogy 1664-ben a ferencesek ismét visszaköltözzenek, és hozzákezdjenek a rendház újjáépítéséhez.

1688-ban azonban Károly öccsét, a katolikus II. Jakabot az angol felkelők lemondatták a trónról, és ez vezetett az 1698-as “Popery Act” kihirdetéséhez: az angol parlament vérdíjat tűzött minden katolikus pap fejére, és a ferencesek újból menekültekké váltak.

A történet a korábban megszokott módon folytatódott: a helyi feljegyzések szerint 1712-ben a ferencesek visszatértek a rendházba, egyes források szerint 1731-ben ismeretlen okból elhagyták, de az biztos, hogy 1753-ban újra ott éltek.

Ross Errilly Friary - középkori ferences rendház

A tulajdonos ekkor Lord St. George volt, aki folytatta elődei, a Clanrickarde grófok hagyományát, és titokban pártfogolta a szerzeteseket. Csakhogy ekkoriban már életben voltak a “Penal Laws” (“Büntető törvények”), amelyek megtiltották a katolikus misék tartását, és St. George is az életét kockáztatta ezzel.

Egy rivális nemesi család, akik elvesztettek egy pert St. George ellen, bosszút forraltak: feljelentették a grófot, hogy katolikus miséket tart a monostorban. St. George még időben tudomást szerzett a vádakról. A ferencesek ismét elhagyták a rendházat, ezúttal végleg, a gróf pedig gyorsan kitisztíttatta az épületet, és egy csomó takácsot küldött oda a szövőszékeikkel, hogy úgy tűnjön, ez az, amivel ott foglalkozik. A hatóságok így semmi terhelőt nem találtak, és mindenki megúszta a dolgot.

A ferencesek a Black folyó egy szigetére költöztek (amely ma már nem létezik), nagyjából másfél kilométerre a monostortól, és ott kőből és fából épült kunyhókban laktak. A közösség étellel, tüzelővel és ruházattal támogatta őket, egy kis fahídon át közlekedve. A következő 36 év során a szerzetesek folyamatosan tartottak vasárnapi miséket a romos rendházban. 1789-ben Henry Lynch olcsón bérbe adott nekik egy kb 6 és fél hektáras földterületet. 1801-re mindössze három szerzetes maradt helyben, és ugyanígy hárman voltak, amikor a rendházat végül is bezárták 1832-ben.

Ross Errilly Friary - középkori ferences rendház

Ezután az épületegyüttes további hanyatlásnak indult. Akik arra jártak (többek között Sir William Wilde, Oscar Wilde apja), szép romként írták le, amelyek között azonban temetetlen emberi maradványokat, és szabadon kóborló birkákat és teheneket láttak. Wilde említést tesz egy helyi lakosról, Oliver Burke ügyvédről, aki alighanem a korábbi tulajdonosok leszármazottja volt, és aki sok erőfeszítést tett a rendház további romlásának elkerülésére. 1868-ban Burke megjelentette írását a Ross Errilly Friary történetéről.

A rendház romjait ma az OPW (Office of Public Works, az ír állami vagyon kezelője) tartja karban, és ingyenesen látogatható.

Az alábbi rövid videó 2021. október 27-én készült a középkori ferences rendház romjai között.