2023. május 5. (péntek) – május 13. (szombat), 9 nap, 8 éjszaka (7 teljes és 2 fél napnyi program)

 

Ősi kőkörök, nyárköszöntő Tűz Fesztivál, hajózás és lovaskocsizás, kisbárányok etetése, dublini városnézés, vacsora ír whiskey és élő zene mellett, kastélyok, kolostorok, ragyogóan zöld táj – megannyi csoda vár, ha velem tartasz! 🙂

 
Bealtaine Fire Festival, Uisneach, Co. Meath, Ireland

© Photo credit: Declan from SkyFab

Utazás:

Repülőgéppel Budapestről Dublinba – a részleteket lásd lejjebb, a program után.

 

Találkozó:

2023. május 5-én, pénteken, 15:00 órakor, Dublinban, a repülőtér 2. terminálján, az érkezési oldalon, a kijárat mellett lévő asztaloknál.

 

Program

1. nap (május 5., péntek)

Érkezés után felvesszük a mikrobuszt és elindulunk az Ireland’s Ancient East, azaz Írország ősi keleti vidékei felé. Ellátogatunk Európa legnagyobb normann várkastélyába, amely Mel Gibson „Rettenthetetlen” című filmjének forgatási helyszíne is volt (a belépés ingyenes), majd sétát teszünk Trim városkában, ahol többek között Írország legrégebbi, még használatban lévő hídját is megnézhetjük, amely 1330 körül épült.

Ezután elfoglaljuk a szállásunkat (ahol egy éjszakát töltünk) egy igen csinos szállodában (nagyon ne szokj hozzá, a többi éjszakánk kisebb panziókban lesz 🙂 ). Ez lesz a legdrágább szállásunk az út során, a díja 75 €, bőséges reggelivel. Ezt helyben, készpénzben fizeted majd (a kényelmed érdekében, és mivel a foglalás az én nevemen van, én összeszedem a pénzt és kifizetem a díjat a recepción).

Trim Castle, Co. Meath, Írország

Ismerkedő estünket egy autentikus ír kocsmában tartjuk, ahol a sör / cider / whiskey mellett vacsorázhatunk is, és ha szerencsénk van, élő zenével szórakoztatnak minket 🙂

 

2. nap (május 6., szombat)

A bőséges, nagyon finom, és nagyon laktató ún. “teljes ír reggeli”, azaz “Full Irish Breakfast” után (bár aki könnyedebben szeretné kezdeni a napot, a szokásos kontinentális reggelit is választhatja) a Brú na Boinne Látogatóközpont felé vesszük az irányt, amely világörökségi helyszín, az ország leggazdagabb régészeti lelőhelye a Boyne folyó mellett. Itt vezetett túrán nézzük meg Newgrange-et és Knowth-t, az i.e. 3200 körül épült, újkőkorszaki sírokat (amelyek régebbiek, mint Stonehenge vagy az egyiptomi piramisok), illetve a hozzájuk kapcsolódó interaktív múzeumot. (Belépődíj: 18 €.)

Newgrange, Co. Meath, Írország

Ezután ellátogatunk Tara dombjára, az ír nemzeti öntudat szülőhelyére, amelynek története 6000 évvel ezelőtt kezdődött, ahol a kőkorszak óta temetkeztek, ahol az ír nagykirályok tartották ceremóniáikat és fogadták alattvalóikat az évente megrendezett találkozókon. (A belépés ingyenes.)

Miután elfoglaljuk a mai szállásunkat (itt is csak egy éjszakát töltünk, a díja 60 € reggelivel), és kicsit melegebben felöltözünk, Uisneach hegye felé indulunk – ez egy ma is működő farm, ugyanakkor fontos régészeti és történelmi helyszín: az ország geometriai középpontja (hasonlóan a mi Ópusztaszerünkhöz), ahol részt veszünk az írek egyik legnagyobb ősi ünnepén, a hagyományőrző Bealtaine Fire Festivalon. (A programra előre kell jegyet venni, méghozzá minél előbb, mert gyorsan fogynak – az ára 40 €.)

 

3. nap (május 7., vasárnap)

Délelőtt először a Rock of Dunamase a célunk, azaz Dunamase sziklája, ahol lenyűgöző romok között csodálatos kilátásban lesz részünk, miközben elmesélem a stratégiai helyen épült várkastély érdekes történetét, keltákról, keresztényekről, vikingekről, normannokról. (A belépés ingyenes.)

Ezután megnézünk a közelben egy ősi kőkört, a druidák korának hagyatékát, majd a méltán híres Glendalough völgybe látogatunk (eredeti ír nevén Gleann Dá Loch, azaz Két Tó Völgye – majd megszokod, az angol nevek többnyire nem jelentenek semmit, azt írták le angolosan, amit az ír névből kihallottak), ahol a korai és a későbbi korok szerzetesei élték a néha kicsit magányos, de értékes, tudós munkával teljes életüket. Kényelmes sétát teszünk a két tó körül, megcsodáljuk a közel ezerkétszáz éve álló kőtornyokat és gyönyörködünk a völgy szépségében. Nem csoda, hogy a szerzetesek itt telepedtek le – a mai látogató is érezheti a hely varázsát és nyugalmát. (A belépés ingyenes.)

Glendalough, Co. Wicklow, Írország

Majd továbbutazunk Waterford felé, hogy elfoglaljuk harmadik szállásunkat. Itt két éjszakát töltünk, a szállás díja 60 € / éj, azaz összesen 120 € lesz (tartalmazza a reggelit).

 

4. nap (május 8., hétfő)

Reggel átkompozunk a Barrow folyó széles deltáján, hogy megnézzük a Hook Lighthouse-ot, a világ legrégebbi még működő világítótornyát, ahol idegenvezetéssel, interaktív kiállításon ismerhetjük meg a torony középkori őreinek életét – de a kilátás, a tenger félelmetes erejének megnyilvánulása is lélegzetállító. (Belépődíj: 10 €.)

A nap további részét egy gyönyörű tóparti kastélyban és annak parkjában töltjük, Wexford közelében. Megismerjük a birtok több, mint 800 éves történetét, vezetett túrán nézzük meg a XIX. századi kastély termeit. A csodás, szobrokkal díszített kertben, a két tó között kanyargó sétaút végigjárása után meglátogatjuk a Mezőgazdasági Múzeumot, amely sokkal több csodát rejt, mint amennyire a neve alapján számíthatnánk. (Belépődíjak: összesen 13 €.)

Johnstown Castle, Co. Wexford, Írország

Este még egy sétát teszünk Waterfordban, az egyetlen olyan városban, amelyet a vikingek alapítottak Írországban – és sok érdekes emléket hagytak maguk után, vagy építettek később az emlékükre.

 

5. nap (május 9., kedd)

Elindulunk délnyugat felé. A gyönyörű zöld ír tájon keresztülutazva megállunk néhányszor: elsétálunk egy tündérmesébe illő tornyos-csipkés várhoz, megnézünk egy ősi temetkezési helyet, és ellátogatunk egy bájos folyómenti kisvárosba, ahol egy XIII. századi kastély romjai illetve Írország utolsó megmaradt “fordított vízikereke” látható (majd elmesélem 🙂 ). (Belépődíj egyik helyen sincs.)

Ballysaggartmore Towers, Co. Waterford, Írország

Késő délután még felautózunk a Killarney Nemzeti Park egyik leggyönyörűbb (és legtöbbet fényképezett) helyére is, a Ladies’ View-hoz, amely Viktória királynő udvarhölgyeitől kapta a nevét, akik mindannyian elámultak a pazar látványtól, amikor 1861-ben Írországba látogattak. Ezután elfoglaljuk a szállásunkat, ahol három éjszakát töltünk, egy magán szállásadónál. Reggelire pirítós, vaj, dzsem, gabonapehely, tej, joghurt, kávé, tea lesz a konyhába készítve; ha valaki felvágottat vagy sajtot is szeretne, azt veszünk valahol egy élelmiszerboltban. A szállást most is helyben, készpénzben fizetjük, a díja 45 € / éj, azaz összesen 135 €.

 

6. nap (május 10., szerda)

A mai napon egy csodás körutazás során ismerjük meg a Killarney Nemzeti Parkot: felhajózunk a három tavon át a Gap of Dunloe-hoz (Dunloe-szoros), és felfrissítjük magunkat Lord Brandon kávézójában. Utána legyalogolunk Kate Kearney fogadójáig, aki a maga korának (a XIX. sz. elejének) országszerte híres szépsége volt, de legalább ekkora hírnévre tett szert az az iszonyú erős poitín (whiskey, lényegében), amelyet “természetesen” illegálisan főzött 🙂

A visszaút inkább gyalogtúra, mint séta, hiszen 12 km hosszú, az elején felfelé, azután lefelé haladunk, így 2-3 óra kell hozzá, hogy megjárjuk. Aki szeretné, lovaskocsin is megteheti ezt az utat, kb másfél óra alatt. (A program díja 45 €, a fakultatív lovaskocsizás díja 30 €.)

Black Valley, Co. Kerry, Írország

Az estét Killarney bájos kisvárosában töltjük, sétával, vacsorával, ajándékok és emléktárgyak vásárlásával 🙂

 

7. nap (május 11., csütörtök)

A nap első felében ellátogatunk egy birkafarmra, ahol megismerkedünk a modern farmok életével, és rengeteg puha báránnyal, akiket kézbe foghatunk és meg is etethetünk cumisüvegből 🙂 (belépődíj: 15 €), majd beugrunk a híres Skellig csokoládégyárba, ahol lesz lehetőség kóstolásra, és természetesen vásárlásra is. Ezután felsétálunk Írország talán legszebb és legvadabb tengerpartjára – a „fel” nem elírás, a Kerry Cliffs ugyanis 300 méter magasan emelkedik az óceán szintje fölé. Elképesztő élmény. (Belépődíj: 4 €.)

Aki szereti a Csillagok háborúja-sorozatot, annak ezután egészen különleges élményben lehet része, amikor ellátogatunk Luke Skywalker szigetéhez, azaz a Skellig Michael-szigethez, ahol a befejező trilógia jeleneteit forgatták. De akit a film nem hozott lázba, az is el fog ámulni a táj vad szépségén. A program erősen időjárásfüggő, jó esetben körül tudjuk hajózni a szigeteket, egészen közelről láthatjuk a csúcsra vezető lépcsősort és rengeteg (tényleg rengeteg!) vízimadár (lundák, szulák, sirályok), fészkét, sőt, útközben delfinek is kísérni fognak minket.

Skellig Michael, Co. Kerry, Írország

Ha rossz idő lenne, akkor sajnos csak a látogatóközpont marad, bár igazság szerint önmagában azért is érdemes felkeresni Portmagee kikötőjét. (A hajózás ára 50 €, rossz idő esetén a látogatóközpont önmagában 5 €. A hajózást jó előre le kell foglalni, egy-két nappal előre szólnak, ha az időjárás nem engedi meg a kihajózást – ez esetben a díjkülönbözetet visszautalják a kártyánkra.) Cserében viszont lesz időnk ellátogatni a Muckross House-ba, egy szép tóparti kastályba a XIX. századból, gyönyörűen berendezett szobákkal, ahol elmerülhetünk a letűnt főúri élet emlékei közt. (Belépődíj: 7 €.)

 

8. nap (május 12., péntek)

Visszaindulunk a főváros felé, útközben megállva az ír történelem egy jelentős helyszínén, a Rock of Cashelnél, a XII. században épült gótikus várnál és katedrálisnál, ahol szó szerint kézzel fogható Írország múltja, és a története is igen érdekes. (Belépődíj: 8 €.) Dublinba érve leadjuk a bérelt autót, majd elfoglaljuk a szállásunkat, ahol az utolsó egy éjszakát töltjük – ennek az ára 70 €.

Rock of Cashel, Co. Tipperary, Írország

Korai vacsorát eszünk egy egészen elképesztő belsőépítészettel rendelkező többszintes étteremben, majd ezzel az energiával feltöltve csatlakozunk Jackhez, egy dublini idegenvezetőhöz, aki megmutatja nekünk a kedvenc helyeit és elmeséli a kevésbé ismert legendákat Molly Malone-ról, a U2 együttesről, és más érdekességekről. Ez az esti séta szó szerint egészen más fényben mutatja meg nekünk Dublint. Természetesen a kocsmanegyedet sem hagyjuk ki, sőt, Jack meg is hív minket egy italra. (Részvételi díj: 20 €.)

 

9. nap (május 13., szombat)

Dublin tulajdonképpen egy kisváros, rengeteg külvárossal egybeépülve. A lényeg gyalogosan bejárható, a központtól sétatávolságon kívül nem sok látnivaló van, és ha az ember szeretné kicsit pihentetni a lábát, bármelyik megállóban felszállhat egy Hop On Hop Off buszra, és bármelyik megállóban le is szállhat, aztán ha megnézte, ami ott van, folytathatja az útját a következő busszal.

Dublin, Írország

Lesz egy bérletünk, amely érvényes a város összes DublinBus (busz), LUAS (villamos) és DART (elővárosi vasút, olyasmi, mint a HÉV) járatára, hogy szabadon közlekedhessünk (az ára 8 €, és az első használattól 24 óráig érvényes), valamint veszünk egy GoCity kártyát, amellyel rengeteg látnivalóra további jegy vásárlása nélkül bemehetünk. Ennek az ára 69 €, és egyrészt szabadon utazhatunk vele a Big Bus (barna színű) városnéző buszon (normál jegyár egy napra 29 €), másrészt olyan helyekre mehetünk be vele, mint a 14 Henrietta Street interaktív múzeum (normál jegyár 10 €) vagy a Dublinia Viking Múzeum (normál jegyár 12 €), a Guinness Storehouse (normál jegyár 40 €) vagy a Jameson Distillery (normál jegyár 25 €), a Saint Patrick’s Cathedral (normál jegyár 10 €) vagy a Jeanie Johnston hajó (normál jegyár 12 €), és még sok más látnivaló.

Ezek nyilván nem mind férnek bele abba a nagyjából 6-7 órába, amely a rendelkezésünkre áll, úgyhogy még itthon elmesélem, hogy melyik milyen, és a csoport érdeklődése alapján javaslom, hogy melyiket látogassuk meg.

Délután 3 és 4 óra között el kell indulnunk a repülőtérre (a csomagokat addig még a szálláson hagyhatjuk) – a 16-os busz erre egy kiváló módszer, mivel keresztülmegy a belvároson, megáll a szállásunk előtt, és a repülőtéren is.

 

Fontos információk a repülésről

Nyolc év tapasztalatával meggyőződésem, hogy nincs jobb megoldás, mint a Ryanair járataival utazni. Náluk a legjobbak az árak és a kiegészítő szolgáltatások díjai is, náluk a legegyszerűbb a foglalás és a beszállókártya letöltése, és nekik van minden nap járatuk. Javaslom, hogy ne egy repülőjegy-összesítő oldalon vásárolj, mert nem lesz olcsóbb, viszont sokkal nehezebb lesz utána az ügyintézés.

Vásárold meg tehát a repülőjegyedet a Ryanair oldalán – kattints ide » (Új ablakban nyílik.)

  • odafelé 2023. május 5., péntek, FR 1024 járat, indulás Budapestről 12:05-kor, érkezés Dublinba helyi idő szerint 14:15-kor (repülési idő 3 óra 10 perc);
  • visszafelé 2023. május 13., szombat, FR 1023 járat, indulás Dublinból helyi idő szerint 18:40-kor, érkezés Budapestre 22:35-kor (repülési idő 2 óra 55 perc).

A fenti zöld link egyenesen a megfelelő helyre visz, csak ki kell jelölnöd a járatot és dönteni a viteldíjak között, majd meg kell adnod az adataidat egy regisztrációval (vagy be kell jelentkezned, ha már van Ryanair fiókod). Lépkedj tovább a folyamaton, válaszd ki az ülőhelyed, add hozzá az extrákat, ha akarod, és végül fizesd ki a repülőjegyet.

Javaslom, hogy ne adj fel csomagot, hanem válaszd a „Regular” jegyet, amellyel a fedélzetre vihetsz egy tízkilós kisbőröndöt és egy kézitáskát. Ezek a tapasztalataim szerint bőven elegendőek egy ilyen útra. Javaslom, hogy vásárold meg hozzá a Fast Track gyorsított biztonsági ellenőrzést – ennek elsősorban Dublinban van jelentősége, bár Budapesten sem árt.

Az utasfelvételt magadnak kell elvégezned, erre 60 nappal az utazás előtt nyílik meg a lehetőség, ha vettél ülőhelyet (ha nem, akkor véletlenszerűen kapsz majd egyet, de csak az utazás előtti 24 órán belül). Ekkor tudod letölteni magadnak a beszállókártyákat. Ezeket érdemes kinyomtatva is magaddal vinned, bár úgy is elfogadják, ha felmutatod a telefonodon, de azért biztos, ami biztos, legyen nálad papír példány is.

 

Költségek összesítve:
  1. Repülőjegy: kb 72.500 Ft (ha rám hallgatsz, és a Regular jegyet választod, csomagfeladás nélkül, átlagos ülőhellyel, gyorsított biztonsági ellenőrzéssel – és persze ha időben veszed meg, még mielőtt emelnek a díjon),
    plusz a biztosítás (ezt ott veszed meg, ahol akarod – ha a Ryanair-ét választod, az kb 7.500 Ft).
  2. Szállások reggelivel: kétágyas, fürdőszobás szobákban 460 € (kb 184.000 Ft) a nyolc éjszakára.
  3. Belépőjegyek: összesen 320 € (kb 128.000 Ft) idegenvezetéssel, tolmácsolással (Tour Guide készülékkel).
  4. Túravezetés díja: 220.000 Ft / fő. Tartalmazza a mikrobusz bérleti díját és biztosítását, az üzemanyag költségét, az autópályadíjakat és a parkolási díjakat, valamint a programok összeállítását és levezetését, tolmácsolással. A túravezetést vizsgázott, Magyarországon és Írországban engedéllyel rendelkező idegenvezető végzi.
  5. Étkezés: nehéz megmondani, hiszen mindenkinek mások az igényei. Én kb napi 15-20 €-ból ki szoktam jönni. (Enni persze itthon is kell – csak kérdés, hogy eszünk-e ennyiért 🙂) Mindenesetre erre kb 180 €-t (kb 80.000 Ft) szánj.
Összesen tehát, mindennel együtt kb 684.000 Ft költséggel számolhatsz.

(Pontosítva: kb 300.000 Ft + kb 960 €. A fentiekben 400 Ft-os euró-árfolyammal számoltam.)

 

Ha minden világos, és szeretnél jelentkezni, akkor kérlek, kattints a Nagy Piros Gombra 🙂

 

Nagy Piros Gomb

 
 

Fakultatív lehetőség: plusz egy nap Dublinban

Ha szeretnél még egy napra maradni az ír fővárosban, akkor így vedd meg a repülőjegyet:

  • odafelé 2023. május 5., péntek, FR 1024 járat, indulás Budapestről 12:05-kor, érkezés Dublinba helyi idő szerint 14:15-kor (repülési idő 3 óra 10 perc);
  • visszafelé 2023. május 14., vasárnap, FR 1023 járat, indulás Dublinból helyi idő szerint 19:25-kor, érkezés Budapestre 23:20-kor (repülési idő 2 óra 55 perc).

Ide kattintva egyenesen ehhez a beállításhoz jutsz el a Ryanair oldalán » (Új ablakban nyílik.)

 

Ebben az esetben az alábbi extra költségeid lesznek:
  1. A repülőjegy és a biztosítás kb ugyanannyiba kerül, tehát ennek nincs további költsége.
  2. Még egy éjszaka szállás (ugyanott, ahol az első dublini éjszakát töltjük): 70 €.
  3. Belépőjegyek: 24 órás helyett 72 órás bérlet, 8 € helyett 16 €, tehát ez plusz 8 €, valamint GoCity kártya 1 nap helyett 2 napra, 69 € helyett 89 €, tehát ez plusz 20 €.
  4. A túravezetés díja ugyanannyi, tehát ennek nincs további költsége.
  5. Az étkezésre is kell egy kevés, legyen mondjuk 22 €.
Azaz a hosszabbítás költsége összesen plusz 120 € (kb 48.000 Ft).

 

Ha tehát szeretnél vasárnapra is maradni, akkor a Nagy Piros Gombra kattintás után
ezt majd írd bele az űrlap Megjegyzés rovatába!

 

Nagy Piros Gomb

 

 

Fontos tudnivalók

Ezt a programot nem utazási iroda szervezi, ezért nem kell és nem is lehet előre, egy összegben befizetni a részvételi díjat. A szervezőről, azaz rólam, megtudhatsz többet itt » (Új ablakban nyílik.) Egészen röviden: okleveles turisztikai menedzser és idegenvezető vagyok, több, mint 30 éves tapasztalattal, és Írországot keresztül-kasul ismerem.

  • A repülőjegyet mindenki magának veszi meg, online (kérés esetén segítek).
  • A szállást (kétágyas, fürdőszobás szobákban) helyben, készpénzben, a szállásadónak kell fizetni.
    (Pontosabban a szállások nagy része le van foglalva, és helyben kell fizetni, de néha én előre lefoglalom és kifizetem, ilyenkor ennek a díját majd átutalod nekem vagy a helyszínen nekem adod oda készpénzben.)
  • Az étkezéseket helyben, készpénzben vagy kártyával mindenki maga fizeti. A reggeliket a szállások ára általában tartalmazza, ha mégsem, akkor vásárolunk reggelinek valót, vagy beugrunk egy közeli kávézóba. Napközben megállunk egy könnyű ebédre. Többnyire a vacsora lesz a főétkezés, egy helyi kocsmában, bár előfordul, hogy sokszor este már nem is vagyunk éhesek 🙂 Mindenesetre ezt közösen döntjük majd el. Az árszint a hazainál némileg magasabb, de nem vészesen drága.
  • A programok díját, a belépőket szintén mindenki maga fizeti – részben a helyszínen, készpénzben vagy kártyával, illetve ahol előre kell foglalni, azt én megteszem az utazás előtt egy-két héttel, és majd átutalod a részedet. Komoly gyalogtúrákra nem kell számítani, de az biztos, hogy elég sokat fogunk sétálni. Tehát készülj kényelmes cipővel, és az átlagos (egész-nap-a-tévé-előtt-punnyadós) erőnlétnél egy egész kicsit több energiával.

Az egyetlen olyan díj, amelyet előre, nekem kell fizetni, az a túravezetés díja. Ebben benne vannak az autóbérlés költségei (bérleti díj, biztosítás, üzemanyag, autópályadíjak, parkolási díjak), valamint az én munkadíjam (a program összeállítása és levezetése, az idegenvezetés, a fordítás, a tolmácsolás). A tolmácsoláshoz Tour Guide készülékeket biztosítok, így az esetleges idegen résztvevőket és a helyi programvezetőket nem zavarva, halkan tudok beszélni, és te egyenesen a füledben hallod. (Mindenki saját, új, bontatlan csomagolású fülhallgatót kap, amelyet megtarthat az út után.)

A jelentkezés akkor számít véglegesnek, ha a túravezetési díjat átutaltad a cégem bankszámlájára. Erről a díjról a cégem, az Élményturizmus Marketing Kft állít ki és küld számlát.

Az időjárásról: Írország híres a sok esőzésről (ennek köszönheti a zöld minden árnyalatában tündöklő vidékeit), de valójában ritka, hogy egész nap essen az eső – inkább naponta több gyors záporra, vagy felhős égre kell számítanunk. Még az októberi túránkon is volt részünk napsütésben, a május pedig a legmelegebb és legnaposabb hónapnak számít. Természetesen hozz magaddal esőkabátot (az esernyő itt nem sokat ér, a szél kifordítja a kezedből), kényelmes gyaloglócipőt, és mindenből egy váltást. Írországban is a réteges öltözködés a legjobb választás, azzal biztosan jól fogod magad érezni.

A csoportról: FONTOS, hogy legfeljebb 6 fő fog együtt utazni rajtam kívül. Ez elég nagy létszám ahhoz, hogy a közös költségeket alacsonyan tarthassuk, viszont elég kicsi ahhoz, hogy mindenkire kellő figyelem jusson, hogy az egyéni kéréseket is figyelembe vehessük, azaz hogy jól érezzük magunkat. Az együttélés szabályait természetesen be kell tartani, hiszen azt szeretnénk, hogy mindenkinek szép élmény legyen ez az út.

 

A hivatalos részvételi feltételeket ide kattintva olvashatod el » (Új ablakban nyílik.)

 

Tetszik, amit olvastál? Várlak szeretettel!

 

Tudod, mi a dolgod 🙂