Angolul két különböző szó van arra a növényre, amelyet mi csak lóherének nevezünk – valójában a clover az egész Trifolium (azaz háromlevelű) nemzetség angol neve, a shamrock pedig az ír seamróg szóból ered, és csak két fajra vonatkozik. De miért lett ez a növény Írország jelképe?
Thomas Dinely, egy angol utazó 1681-ben így írt:
Március 17. napja Szent Patrik ünnepe, amikor a mindenféle nembéli írek kalapban sétálgatnak, némelyeket kitűzőkkel és jelvényekkel, másokat zöld szalagokkal ékesítve, és a közönséges babonás népek háromlevelű növénykéket is tűznek rá, amelyeket shamroge-nak neveznek, és ha megeszik, hitük szerint édes lesz tőle a leheletük.
Ez a bizonyos „shamroge”, ahogy az angol fülnek hallatszott, két növényfajra vonatkozik: lehet a Trifolium dubium (apró here), ír nevén seamair bhuí, gyakrabban a Trifolium repens (fehér here), ír nevén seamair bhán.
Az írek szonban soha nem ették meg a lóherét. Az angol utazó, ahogyan előtte, 1571-ben, egy angol jezsuita, Edmund Campion is, valószínűleg félrehallotta a szót, összetévesztette egy másik növénnyel: a seamsóg (erdei sóska, Oxalis) ugyanis valóban ehető és fogyasztották is. A lóherét azonban soha. (Nem is ajánlott, mert oxálsavat tartalmaz – nagy mennyiségben fogyasztva vesebántalmakat okozhat.)
Az idők folyamán, különösen a XIX. századtól, a háromlevelű lóhere jelentősége, mint szimbólumé, egyre nőtt. Sok épület falába vésték dekorációs elemként, és a mai napig szerepel állami intézmények, sportklubok és más szervezetek címerében, ír cégek logójában. Látható dublini utcabútorokon, lámpaoszlopokon, postai bélyegeken, porcelánokon, ékszereken, csipkén. Ma már Írország bejegyzett védjegye és hivatalos jelképe.
A hagyomány szerint a lóhere leveleinek jelentése van: egy a hitet, egy a reményt, egy a szeretetet szimbolizálja. A négylevelű lóhere, amely régóta a szerencse jelképe, egy ritka változata, mutációja a fehér lóherének.
Szent Patrikról úgy tartják, hogy az V. században a lóherét használta arra, hogy elmagyarázza az íreknek a Szentháromságot: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Isten, három személyben, ahogyan a lóhere is egy növény, három levéllel. Az íreknek maguknak is voltak három személyiségű istenei (lásd Brigid történetét, amelyről itt írtam), ez segítette Patrik evangelizációs törekvéseit. A történet első kézzelfogható emléke 1675-ből való, egy félpenny-s pénzérmén Szent Patrik látható, amint egy lóherével a kezében prédikál a tömegnek.
Caleb Threlkeld ír botanikus egy 1726-os munkájában kevésbé keresztényi szokásokról is ír: nehezményezi, hogy az ír férfiak a Szent Patrik napi szentmise után egyenesen a kocsmába mennek, és a Nagyböjt előírásait ideiglenesen hatályon kívül helyezve, a lehető legtöbb „St Patricks Pot”-ot lehajtva tisztelegnek a szent emléke előtt, amely „igazán nem helyes mód az Úr napjának megünneplésére” 🙂 Ezt a szokást a „lóhere megfullasztásának” is nevezik, és „semmi más célja nincs, mint hogy részegségig igyák magukat”, füstölög írásában a tiszteletes.
A lóhere tehát a mai napig Szent Patrikkal van összefüggésben, Írország hivatalos jelképe, és manapság már világszerte tartanak felvonulásokat és ünnepségeket Írország nemzeti ünnepén, március 17-én. És ami a hagyományok hű megőrzésében igen fontos szerepet játszik: az íreknek pápai felhatalmazásuk van rá, hogy bármely napra esik is, a Nagyböjtöt ez alkalomból szüneteltessék.